A teljes ellenzéki oldal közös felelőssége, hogy ne újra egy megosztásra és gyűlöletkeltésre épülő országot építsen

Akik valóban rendszerváltást akarnak, azok megtalálják az együttműködés szükséges, kritikus mennyiségét és formáját.

Kerényi György Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje megkeresésére vállalta el a párt kommunikációs vezetőjének feladatát.
Kerényi György az MSZP új kommunikációs vezetője. Az eddig újságíróként dolgozó szakember több médium alapításában is részt vett: 1991-ben a Tilos Rádió, később a Roma Sajtóközpont (mindkettőben dolgozott is), 2000-től pedig a régió első roma rádiója, a Rádió C alapítója volt – utóbbit 4 évig vezette is. Az utóbbi három évben önkéntesként segítette két, fogvatartottak által működtetett börtönrádió elindítását.
A ’90-es években hét évig a Magyar Narancs újságírója volt. Kerényi György 2006 és 2010 között a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként dolgozott, irányította az adó rebrandingjét. A Kossuth Rádió hallgatottsága ebben az időben kezdett el egy évtized után újra növekedni, és vált a leghallgatottabb rádióvá. Kerényi György tíz évig tanított az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében.
2013-ban a Vs.hu portál alapító főszerkesztője lett. A laptól pár hónap után politikai okok miatt távozott. Az utóbbi két évben a szlovákiai közszolgálati média magyar adójánál, a Pátria Rádiónál volt tanácsadó és műsorkészítő.
Kerényi György Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje megkeresésére vállalta el a párt kommunikációs vezetőjének feladatát – írja közleményében az MSZP.